Uniball Univerzum

Csak kreatívan!

A kábelrendezés új dimenziója

2018. május 28. 13:21 - Uni-Verzum

Üdvözlünk a Cable Candy világában!

Ugyan a technikai fejlődés csúcsát még koránt sem értük el, de talán eljön az az idő is, amikor vezeték nélküli lesz minden, de addig még hányszor gyűlik meg a bajunk az összegabalyodott vezetékekkel, kesze-kusza kábelekkel? Képzeld el, milyen jó lenne elrejteni a lógó zsinórókat és éjjelente nem matatni a lámpa kapcsolója után és keresgélni az ágy mögé rejtőzött telefontöltőt. A „női táska rejtelmei” kinek mond valamit? Megveszed, mert nagy és minden belefér (végre!) de pontosan olyan, mint a fekete lyuk! Van olyan, ami soha nem kerül elő belőle. Ugye ismerős? Szerintünk ne a Te fülhallgatód legyen a következő! A Cable Candy 24 termékből álló portfóliója pontosan ezekre a problémákra kínál megoldást.

De, hogy mi is ez valójában?

Vidám színek, praktikusság, szuper dizájn jellemzi ezeket a kábelrendező csodákat. A legtöbb termék öntapadós felülettel rendelkezik, melynek köszönhetően oda ragaszthatod, ahova csak szeretnéd és természetesen, ahol szükséged van rá. Bármilyen felületen helyt áll és többször is felhasználhatod őket.


Mutatunk néhány példát csak, hogy lásd miről van szó:


ossz.PNG

cover.PNG

 

kategorie-mixedbeans3-2000x1333.jpg

 

kategorie-donut2-2000x1333.jpg

 

kategorie-mixedbeans2-2000x1333.jpg

 

kategorie-smallsnake2-2000x1333.jpg

 

kategorie-bunny4-2000x1333.jpg

 

kategorie-ties2-2000x1333.jpg

 

kategorie-tags4-2000x1333.jpg


Segítségedre lesz az autóban, a lakásban, irodában vagy akár a kertben is, rajtad múlik, hogy
mennyire vagy kreatív. Persze a www.cablecandy.hu oldalon mi is számos felhasználási
tippet adunk, lesd meg őket, mert igazán multifunkcionálisak! 

Szólj hozzá!

Aki bújt, aki nem, jövök!

2018. április 23. 13:43 - Uni-Verzum

Már lassan egy éve, hogy a szurikáta lett a Telér Trade Kft. új logója. Egy korábbi posztunkban beszámoltunk róla, hogy miért esett a választásunk erre a szuper cuki állatkára. Amellett, hogy a Fővárosi Állat-és Növénykert Zawadi nevű szurikátájának vagyunk ezüst fokozatú nevelőszülei, természetesen sosem hagyunk Titeket szurikátás ajándékok és meglepetések nélkül.

Április elejétől május végéig, tehát két hónapon keresztül találkozhattok az Office Depot üzletekben a szurikáta állványával, mely szebbnél szebb POSCA filcek rejt.

Hogy mi is a POSCA és mi mindenre használható?

Az Uni Posca dekormarkert azért szeretjük, mert rengeteg féle módon használható. Vízalapú tintája fényálló, vízálló, és nem üt át a papíron (ezt újabban a felnőtt színező könyvek kedvelői nagyra értékelik, ugyanis a fekete Posca kiválóan használható fekete háttér eléréséhez anélkül, hogy eláztatná a papírt). De nem csak papíron működik jól ez a csoda filc. Fémre, fára, műanyagra, textilre, porcelánra, üvegre egyaránt használható, és lakkal fixálva minden felületen elérhető, hogy megmaradjon. Kreatív hobby tevékenységekhez épp úgy alkalmas, mint illusztrációk, dekorációk készítéséhez. Többféle vastagságban és színben elérhető, a vékony 0,7 mm-es hegytől egészen a széles, 8 mm-es hegyig.

 

1.png

Szólj hozzá!

Művészet a tányéron

2018. április 11. 21:11 - Uni-Verzum

Avagy mi is az a food-art?

Ahogyan bármilyen más művészeti ághoz, úgy ehhez a műfajhoz is tökéletes szépérzék és kézügyesség szükségeltetik. Sokan hobbiból kezdik el csinálni, de ismerhetünk olyat is, aki válogatós gyerkőce számára próbálta kívánatossá tenni az egészséges, ám bár csöppet sem gusztusos ételeket. A food styling kategória egyre népszerűbb és egyre nagyobb rá a kereslet. Hazánkban is már szakmává nőtte ki magát, azonban vajmi kevés profi szakembert találhatunk ezen körökben. Többek között a food stylist feladata, hogy egy ételfotó kívánatosnak, bizalomgerjesztőnek és ínycsiklandónak tűnjön a képen. A feladat az, hogy ha ránéz valaki, azonnal megkívánja. Természetesen erős művészi véna szükséges a felületek, anyagok, színek és hangulat összképének kialakításához.

Ennek a fajta művészetnek a másik válfaja, amikor valaki az ételt használja „vászonként”. Ebben az esetben sokszor valóban olyan alkotás születik, amihez sajnálnánk hozzányúli, mert annyira gyönyörű és különleges. De beszéljenek a képek helyettünk:

 nyuszitorta.jpg

 

artist-turns-bananas-into-true-works-of-art-5ac03c6045f3b_700.jpg

 

02.jpg

 

19959243_1255823967874391_6301972266840583907_n-5a4a36e70f99a_700.jpg

 

01.jpg

 

friends-forever-5a7faeec46954_880_1.jpg

 

artist-makes-art-with-oreo-wafer-fillings-and-the-result-is-delicious-5a977050df22c_880.jpg

 

tronok.jpg

 

szonyeg.jpg

 

szonyeg2.jpg

 

03.jpg

 

04.jpg

 

image001.jpg

Szólj hozzá!

Valami régi, valami új

2018. január 18. 08:47 - Uni-Verzum

Az új évre és a januárra való tekintettel úgy gondoltuk, nekünk is  ideje valamit újítani! Egy nagy kedvenccel kedveskedünk Nektek, mely új köntösben mutatkozik.  A téli hónapokhoz igazodva letisztult, fehér tolltesttel rendelkezik a jól bevált Jetstream, UNI SXN-155-ös tollunk.

 

20151205_4b33ab.jpg

A különleges és kényelmes ujjpárnával rendelkező toll tintája pedig nem hazudtolja meg a kiváló UNI minőséget.

Mit is jelent ez?

  • Hibridtintával rendelkezik, mely víz és UV álló
  • Az utolsó cseppig kiírható
  • Speciális, Super Ink® technológiának köszönhetően gyorsan szárad, ezért balkezeseknek és a lágy írás kedvelőinek is kiváló választás csak úgy, mint a legtöbb UNI toll
  • A legtöbb festék könnyen mosható, különösen a színezék tinta. Ezzel szemben az UNI pigment tinta kiváló vízállósággal rendelkezik, így kitörölhetetlenné válik. Az UNI jó hírnevet szerzett az aláírások és fontos dokumentumok biztosításában

Vonalvastagsága 0,5 mm. és három klasszikus színben érhető el: fekete, kék és piros. A tinta megegyezik a kupak színével.

2usxn155f.png

2usxn155p.png

2usxn155k.png

Nektek hogy tetszik? Kipróbálnátok?

Szólj hozzá!

DIY ajándékötletek

2017. december 12. 14:24 - Uni-Verzum

A karácsony közeledtével akarva, akaratlanul elkezdünk agyalni, hogy milyen egyedi, személyre szabott és vicces ötlettel lephetnénk meg szeretteinket. A saját készítésű dolgokhoz soha nincs késő, de ha mégis, akkor a DIY, azaz „csináld magad” csomagolásokkal is rengeteget dobhatunk a meglepetéseken. Az ajándék zacskó és a klasszikus piros-arany karácsonyi csomagolópapír helyett alkosd meg idén a saját, egyedi ajándékodat és csomagolását. Összegyűjtöttünk pár kreatív és sajátos megoldást, ami biztosan mosolyt csal mindenki arcára!

Íme, pár kreatív ajándékötlet!

A reggeli és az esti "rutinhoz"

ajadek2.jpg

A kávé szerelmeseinek

ajandek1.jpg

Rénsörvas

ajandek3.jpg

Hogy ne legyen sablonos az édesség

ajandek4.jpg

Profi és leendő konyhatündéreknek

ajandek5.jpg

Remek ajándékötlet a nagyszülőknek az unokákról

ajandek6.jpg

És íme, itt a bizonyíték, hogy egy egyszerű, barna csomagolópapírt is ezer féle képpen fel lehet dobni!

csomagolas1.jpg

 

csomagolas2.jpg

 

csomagolas3.jpg

 

csomagolas4.jpg

 

csomagolas5.jpg

 

csomagolas6.jpg

 

csomagolas7.jpg

 Ti melyiket próbálnátok ki?

 (Képek forrása: pinterest.com)

Szólj hozzá!

Mutasd az írásod, megmondom ki vagy!

2017. november 12. 21:58 - Uni-Verzum

Egységes íráskép, egységes kinézet. Sorkizárt, félkövér és Times New Roman? A mai felgyorsult, modern világban mindent átsző a technológia. Szinte nem tudunk úgy elmenni az utcán, hogy ne látnánk valaki kezében telefont, tabletet. Ügyeinket megpróbáljuk minél gyorsabban, online intézni, és az oktatásban is kezdi átvenni az uralmat a számítógépek és okostelefonok világa. Mindent áthat a másolás és törlés gomb. De mi van egy személyes, kézzel írt dokumentum vagy levél mögött?

Az írás olyan, mint az ujjlenyomat. Nincs két egyforma, mindenkinek más és más. Voltaképpen kézírásunkat lelki ujjlenyomatnak is nevezik. De mi mindent árul ez el rólunk? Sokkal többet, mint gondolnánk.

A grafológia, mint tudományág a kézírás sajátosságait vizsgálja és következtetéseket von le a személyiségre nézve. Már az ókorban is feltételeztek összefüggést az íráskép és a személyiség között, de az írástudás hivatalosan csak a 15. századtól kezdett terjedni, így tudományággá csak az 1850 - es évektől vált. A grafológia a pszichológia társtudománya, mindkettő a lélekkel foglalkozik.

Ha a kézírás tulajdonosáról csak pár, rövid információt szeretnénk megtudni, akkor elegendő egy aláírás is, de egy átfogó elemzéshez egy-két oldalas szöveg is szükséges lehet, illetve sokkal több időt is vesz igénybe a grafológus számára a szöveg tanulmányozása. Rengeteg mindent figyelembe kell venni egy íráskép-elemzésnél. Vegyük sorra, hogy melyek a legfontosabb tényezők, amelyek alapján felszínre kerülnek személyiségünk rejtett titkai.

Méret: minél nagyobb, ívesebb betűvel ír valaki, annál nyitottabb személyiség, míg a kisméretű betűk, szűk kötéssel írt szöveg zárkózottabb, alacsonyabb önértékelésű személyiségről árulkodhat. Azonban ha a kisbetűs írás stabil, arányos és harmonikus íráskörnyezetben jelenik meg, akkor szerény, de önmagával és értékeivel tisztában lévő ember érett képét jeleníti meg. Ezt tükrözi a karizmatikus Albert Einstein kisbetűs írása is.

einstein.jpg

 

Az írásképben zónákat különböztetünk meg. Az alsó zóna hangsúlyossága az anyagiasságra való hajlamot, míg a felső zónáé az értelmi és érzelmi intelligenciát jellemzi.

Dőlésszög: a jobbra dőlő írás érzelem-orientált személyiséget takar, gátlástalan, sokkal inkább megbízik az emberekben, mint az egyenes vagy balra dőlő íráskép tulajdonosai. Az utóbbi kettő racionálisabb, „két lábbal a földön” típus. A balra dőlt írás jelentheti, hogy valaki a múltban élő, zárkózottabb egyéniség, míg az egyenes írás a stabilitást jelképezi. Ha valakinél váltakozik a dőlésszög, bizonytalan személyiségről árulkodik, aki maga sem tudja, mit szeretne.

Betűkötés: a laza, nem túl kötött írásmód logikus gondolkodásmódra, erős személyiségre utal, a túl szoros, szűk betűkötés bátortalan, bizonytalan személy lehet.

Ékezetek: minél precízebb, pontosabb az ékezet egy betűn, az illető ugyanolyan alapos az élet minden területén.  Az összekötött ékezetek fantáziadús, kreatív szellemre utalnak.

Vizsgáljunk meg néhány betűt, hogy milyen szerepet töltenek be személyiségünkben.

„a": az énkép betűje, itt is igaz az, hogy minél kövérebb, minél stabilabb, annál nagyobb önbizalomról és nyitottságról árulkodik.

„e": igen gyakori a magyar nyelvben ezért rengetegszer írjuk le. Szellemi önértékelésünkről árulkodik. Ha az „e” lapos, a felső félkör szinte hiányzik, az illető túlságosan alul becsüli magát.

 „g": leginkább szexualitásunkról árulkodik. Ha inkább „q”-ra hasonlít, elfojtott szexualitásról árulkodik, valamint minél nagyobb az alsó rész, minél hangsúlyosabb a hurok annál nagyobb szexuális étvágyról ad tanúbizonyosságot.

 „gy": a párkapcsolat betűje. A „g” önmagunk, az „y” pedig a társunk. Mekkorák egymáshoz képest? Szűk vagy távoli a betűkötés? Ilyenek vagyunk a párkapcsolatunkban. Ha az „y” sokkal kisebb vagy nagyobb a „g” mellett, párunkat nem tekintjük azonosnak magunkhoz képest. Alul, vagy túlértékeljük őt. Ha az „y” a 3-as számra hasonlít, fennállhat egy harmadik személy jelenléte, vagy az iránta való vágy a kapcsolatban.

 „k": mint kreativitás. A munkavégzés területén valaki tervező vagy inkább kivitelező típus. Ha a középső zóna a hangsúlyosabb nagy hurokkal, vezető típusra vall kevesebb fantáziával, míg a felső hurok nagysága a kreatvitást jellemzi, ám nem biztos, hogy az illető könnyen meg is valósítja ötleteit.

 „i": mint ismeret, tudás. A nagy, felfújt, hurkos „i” tudálékosságot tükröz, ellenben az egyenes társa azt jelenti, hogy valaki fél kimutatni környezetének a tudását.

 „o": én-kép betű. Mennyire vagyunk teljes, harmonikus emberek? Hasonlóan az „a”-hoz, minél kerekebb, horpadásmentes „o”-ról beszélünk, annál jobb a pszichés állapotunk. A szögletes „o” lelki traumákra utalhat.

 „r": a siker betűje. Ha a végvonal hosszan van elnyújtva, karrierista személyiséggel van dolgunk.

 „t": a másokon való uralkodás jelképe. Az áthúzatlan „t” határozatlan, lebecsülő és gyenge jellemre utal (fizikai gyengeség jele is lehet). Ha túlzottan alul van az áthúzás, az saját magunk alulértékeléséről árulkodik, míg a felső harmadban áthúzott betű büszke, olykor fölényes típus.

Ne felejtsük el azonban, hogy egy-egy betű soha nem ad hiteles adatokat. Hosszú távon tudatosan nem tudunk odafigyelni írásképünk megváltoztatására, a szakemberek számos apró információ alapján írnak meg egy-egy elemzést. Elemezni nem csak íráskép alapján lehetséges, minden olyat meg lehet vizsgálni, amit emberi kéz, száj vagy akár láb alkot, mivel írásunk, rajzolásunk, alkotásunk agyból történik.

Szólj hozzá!

TÖK jó infók

2017. október 27. 19:34 - Uni-Verzum

Avagy: a mindenszentek, halottak napja és Halloween nyomában

Három nap egymás nyakán? De mit is takarnak valójában ezek az „ünnepek”, ha nevezhetjük így őket?  Rengetegen téves hitben élnek a mindenszentek, halottak napja és Halloween kapcsán. A Halloween hivatalosan nem a mi ünnepünk, de már évek óta töretlen sikernek örvend elsődlegesen a fiatalok körében. 10-ből 9 ember azt mondaná, hogy november 1-jén a halottak napját ünnepeljük, ám ez nem igaz.

De haladjunk időrendi sorrendben. Hivatalosan Halloween (all hallows’ evening) éjszakája van leghamarabb, október 31-én, ami a legkevésbé köthető a magyar szokásokhoz. Ez az ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep elsősorban angolszász országokban volt ismert, majd szép lassan elterjedt világszerte. Hivatalosan a pogány kelta „samhain” ünnep ez, ami náluk az óévet is jelentette egyben. A hiedelem szerint a boszorkányok, gonosz lelkek és szellemek ilyenkor látogatnak fel az alvilágból. Amerikai szokásokhoz híven a gyermekek ijesztő jelmezbe, maszkokba és ruhákba bújnak, körbejárva a környéket becsöngetnek a házakba „trick or treat”, azaz „csokit vagy csínyt” felszólítással.

Szokások:

  • Tökfaragás (a kivájt tök angol elnevezése Jack O’ Lantern, azaz lámpás Jack) – ez a tevékenység hazánkban is évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend, az utóbbi években különböző töklámpás fesztiválokra is ellátogathatunk. A legismertebb talán a Budapest Töklámpás Fesztivál, mely október 28-án kerül megrendezésre a Hősök terén. A téren mindenki elhelyezheti saját keze munkáját, számos szemet gyönyörködtető alkotást láthatunk.
  • Ijesztő díszítőelemek – a kellékek tárháza kifogyhatatlan, e nélkül nem is halloween-i egy buli.
  • Közös sütés-főzés – számtalan vicces és kreatív receptet találhatunk az interneten, melyek közül egy kettő rémisztően élethű, például levágott ujjak vagy múmia kéz. Persze akadnak barátságos Casper muffinok vagy sütőtökös (k)rémek is.
  • Beöltözés – néhányan összetévesztik a farsanggal és a karnevál időszakkal, így előszeretettel bújnak macska vagy valamilyen aranyos jelmezbe, ám ez még mindig a rémisztésről szól.  
  • Horrorfilm nézés – a mozik erre az időszakra rendszeresen készülnek valami újdonsággal, ha szerencsénk van, nem is egy filmmel.
  • Almahalászat
  • Madzagra fűzött édességek elfogyasztása

Az utóbbi két szokás kifejezetten angolszász országokban elterjedt.

 Képtalálat a következőre: „halloween sütik”

November elsején van mindszent, azaz mindenszentek ünnepe. A katolikus keresztény világban terjedt el, ez az üdvözült lelkek emléknapja. Az ünnep III. Gergely pápa ideje alatt jelent meg először a megemlékezés napjaként, egyetemes ünneppé azonban IV. Gergely pápa tette. Nem tévesztendő össze a halottak napjával (november 2.), mely egyháztanilag a szenvedő egyház ünnepe, melyet a mindszentet követő napon tart az egyház az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, azaz a tisztítótűzben lévő hívekért. Halottak napja estéjén sok helyen hosszan, akár 1-2 órán keresztül is szólnak a harangok a holtak emlékezetére.

Szokások:

  • Gyertyagyújtás
  • Sír rendbetétele
  • Mise
  • Gyertya fénye – az örök világosságot jelképezi
  • Krizantém (halottak napja körül nyílik)
  • Egyes hiedelmek szerint azért gyújtanak gyertyát a síroknál, hogy a tévelygő lelkek melegedni tudjanak valamint, hogy visszataláljanak a sírjaikba és ne nyugtalanítsák az élőket.

Szólj hozzá!

Zawadi, a mi "gyermekünk"

2017. szeptember 25. 19:00 - Uni-Verzum

A Telér Trade Kft. háza táján mindig zajlik az élet! Nem titok, hogy nagy állatbarát hírében állunk, és minden sanyarú sorsú, elveszett, magányos egyedet szívesen látunk. Volt már kanárink (Csipi), degunk (Pati) és egy cirmos cicánk is de szurikátánk, az még nem! Gondolkodtunk, hogy mivel is ünnepelhetnénk meg új logónk létrejöttét és a döntés megszületett! Örömmel jelentjük be, hogy immár hivatalosan is a Fővárosi Állat- és Növénykert Zawadi nevű szurikátájának vagyunk ezüst fokozatú, tiszteletbeli nevelőszülei! 

img_9642.JPG

img_9620.JPG

Ügyvezetőnk, Petróczi Gábor a büszke "apa"!

Zawadi hím példány, Dél-Afrikából származik, nevének jelentése: ajándék.  Édesanyja, Vanessa is az állatkerti szurikáták között él. Az örökbefogadás zökkenőmentesen és gyorsan zajlott, ezúton is köszönjük a sok segítséget és közreműködést Montskó Évának, a Budapesti Állatkerti Alapítvány kuratóriumi elnökének. 

img_9616.JPG

Az első fontos megnyilvánulásunk egy nevelőszülői értekezlet lesz október elsején, ahol részt veszünk az állomásjátékokban és izgalmas feladatokkal készülünk az örökbefogadók számára. A programunk már megvan, de egyelőre legyen titok. Annyit azonban elárulhatunk, hogy a Telér Trade állomásánál kreativitásban és inspiráló ötletekben nem lesz hiány! Őszintén reméljük, hogy az idő nekünk kedvez és egy kellemes napot tölthetünk el 2017. október 1-jén (vasárnap) a Fővárosi Állat és Növénykertben. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a legjobb nevelőszülei lehessünk a mi Zawadinknak!

img_9651.JPG

img_9536.JPG

Szólj hozzá!

Új logónk, a szurikáta titkai

2017. augusztus 22. 22:11 - Uni-Verzum

Két lábon állva hosszasan figyel? Bizony, ő a szurikáta. A kietlen sivatagok mérhetetlenül aranyos állatkája a Telér-Trade Kft. háza táján foglalja el ezentúl méltó helyét, ugyanis új logónk megálmodásánál rá esett a választás. Hogy miért? Eláruljuk! Leleményessége és társas életmódja révén ez a lenyűgöző emlős képes biztosítani túlélését a könyörtelen vidéken. De miként? Ezek az alig 30 centiméteres, első látásra sérülékenynek tűnő állatok rendkívüli módon képesek dacolni folyamatosan a sivatagi ragadozókkal és az éghajlat viszontagságaival. A Telér-Trade Kft. fennállása óta (1990) nem juthatott volna el idáig, ha nem figyeli a piacot folyamatosan és nem rendelkezik naprakész információkkal a fogyasztók kielégítése érdekében. Ez az arany bundájú, földi mókushoz kissé hasonlító, bár valójában teljesen más életmódot folytató, csinos és mozgékony szurikáta. Tudtátok, hogy a busmanok csodálatos leleményessége miatt szinte emberszámba veszik? Mindig csapatban dolgoznak és folyamatosan együttműködnek. Szimpatikus szokása, hogy az egész csapat képes hosszasan két lábra állva figyelni és jelezni egymás felé, ha veszély közeleg. A kolóniákban egyfajta munkamegosztás van jelen, amíg egyes egyedek táplálkoznak vagy pihennek, a többiek figyelnek és megfigyelnek. Ez jellemzi a mi cégünket is. Apropó, ha élelemről van szó, kiéleződnek érzékszerveink, hisz imádjuk a finomabbnál finomabb falatokat! 

A kolónia tagjai gondoskodnak egymásról sőt, még játszani is szoktak. Tőlünk sem áll távol a móka és kacagás, órákat vagyunk képesek rajzolni az Uniball termékeivel, hogy valakit jó kedvre derítsünk. Leleményességünk nem ismer határokat, kreativitásunkat az irodában is kamatoztatjuk. 

Tudtátok, hogy a mindenki által kedvelt örök klasszikus Walt Disney Oroszlánkirályának Timonját is egy szurikátáról mintázták? Sőt, mi több ezen állatok életéről még valóságshow is készült "Szurikáták udvarháza" (eredeti nevén: Meerkat Manor)  címmel, az Animal Planet jóvoltából.

A BBC egyik dokumentumfilmjében fény derül arra is, hogy igaz rettentő aranyos teremtés, ám háziállatnak nem túl előnyös, mert megjelöli a gazdáját és a házat, az idegen betolakodókat pedig megharapja. Tehát levonhatjuk a következtetést, hogy ragaszkodó, akárcsak mi! Ragaszkodunk a kiváló minőséghez, meglévő és leendő ügyfeleinkhez valamint a jó csapathoz. 

A magyarországi állatkertekben messze az egyik legkedveltebb mongúzfaj, nem hiába találkozhatunk velük Budapesten,  Nyíregyházán,  Miskolcon,  Debrecenben,  Pécsett,  Kecskeméten,  Szegeden és Veszprémben is. Lessétek meg őket ti is!

 

1.png

Szólj hozzá!